A varázsló hosszú kóborlás után bevezette lovát az istállóba.
Több, mint ezer év...vér, könnyek, háborúk, szerelmi csaták ismerősökkel és idegenekkel...elfáradt.
És a nagy varázsló, sárkányok, szörnyek, fekete mágusok legyőzője, most bizony félt.
Tudta, hogy ki várja odabenn a házban...
Több, mint ezer év...
Vajon szereti-e még, vajon meg tud-e bocsátani az eltékozolt életekért, mikor nem kereste Őt?
Lám, most is Ő talált rá.
A küszöbön megállt. Várt. Vajon mire?
Aztán megérezte Őt.
Egy lágy fuvallat, egy puha alig-érintés, és a másik lélek kezébe vette a szívét.
És egy sohasem feledett régi kedves hang a fülébe lehellte alig hallhatóan:
- Mire vársz, Kedves? Ezer éve kereslek. Gyere már...itt vagyok. A Tiéd vagyok! Szeretlek!
És a varázsló belépett a házba.
Végre hazaérkezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése