g

g
Legyen fény!

2014. május 8., csütörtök

Józsi, a részeges angyal I.

Józsi, a részeges angyal

Az angyal a bárpultnál ült, mint minden csütörtök este 7:35 és 9:47 között.

Előtte kilenc üres pohár. És három teli.

- Most már elég! Ezt már nem töltöd belém! - sziszegte a bajsza alól félhangosan, de a bal keze szépen lassan, csendesen már el is indult a következő pohár felé... és már emelte is a szájhoz.

A száj szorosan bezárult. A nyak elfordította a fejet a pohártól. A jobb kéz hirtelen elkapta és jó erősen befogta az orrot. A száj hamar feladta a kilátástalan küzdelmet, és kinyílt...

A bal kéz egy szemvillanás alatt beleöntötte a pohár tartalmát, aztán rögtön rá is tapadt.

Itt be nem megy levegő, míg a torok le nem nyeli a lét!

És lenyelte...

- Bassza meg! - morogta az angyal, de már csak megszokásból. Tudta, hogy nem lesz ennek vége, míg meg nem itta mind a tizenkettőt...

A tizenkettedik pohár után már nem nagyon érzékelte, hogy ki ő, hogy került ide és mit is keres itt.

Halványan derengett neki valami zűrös munkahelyi szerelmi történet, valami kilakoltatás - vagy száműzetés, de minden olyan borgőzösnek tűnt.

Csak egy szó fénylett elhomályosult elméjének éjsötét tábláján: "vacsoraidő".

Lekászálódott hát a bérelt bárszékéről, és elindult az ablak irányába.

- Hé, Józsikám, fizetni ki fog? - ütött a fejére kedvesen a mixer egy koktéloskanállal.

Az angyal benyúlt kabátja alá a belső zseb környékére, vakaródzott egy darabig, majd előhúzott egy szürke tollpihét, és bárgyún vigyorogva a mixer kezébe nyomta.

Tovább vigyorgott, az ablakhoz tántorgott, és magabiztos lendülettel kilépett rajta.

Hatalmas csattanással hasalt el a járdán.

- Ekkora hasast dobtam! - sikoltott szolidan, és elájult.

A.mixer elégedetten markolta a tollpihét.

Hátrament az irodába, kinyitotta a titkos széfet, és gondosan belelibegtette tenyeréről a szürke szöszöcskét. Már nem ez volt az első...

Józsi lassan magához tért. Valami kaparászást érzett a kabátja alatt.

- Aha! Az éhség! - motyogta néma ámulattal - na, gyerünk!

Felemelte azt a fránya bal kezet. Mutatóujja hegye vörös fénnyel izzani kezdett...

- Haza kellene telefonálni... - gondolta, de aztán megfeledkezett magáról, és a járdára vizelt.

Kicsit arrébb csúszott, hogy a pocsolya közepén legyen, és világító ujjával egy négyzetet akart rajzolni a földre - de csak egy paralelogrammára futotta...igaz, legalább szabályosan párhuzamos oldalakkal.

- Terülj, terülj, aszfaltkám! - duruzsolta elégedetten, csak úgy, a Semmi fülébe. Erre a Semmi jól pofán vágta, és sértődötten elugrált.

A járdán megjelent egy félig megrágott, száraz zsömle, egy kiürült májkrémes doboz és egy almacsutka.

- Na, az olcsó varázslat...- gondolta, és magában újra használta a varázsszót - bassza meg!

Még emlékezett rá, hogy garanciális korában ez a varázslat nem így működött. Csak kapja el egyszer azt a házaló lila tündért, megegyengeti a hullámos fürtjeit!

Lassan lecsukta zavaros szemeit.

-De jól élek! Jobban, mint négy éve! - de ezt már csak álmodta...

Éjfélre járt az idő.

Az angyal a lehető legkisebb méretűre húzta össze magát a reklámújságokból rögtönzött takarója alatt.

Fejét egy megkopott kötésű Bibliára hajtotta.

A könyv nem volt túl vastag, a lapok jó részét már régen kitépte belőle. Szükség törvényt bont...

Aludt az angyal, és álmában motyogott a kifent magyar bajusza alatt:

-  Köpöd ki azt az almacsutkát, te szerencsétlen? Hát hagyod, hogy teleígérjék a fejedet mindenféle hazugsággal? Fene a ravasz kígyóját...Még, hogy én megengedtem...!

- Mi van a kezedben, édes fiam? És mitől véres? Mi az, hogy Ábel disszidált?...

- Jól van, menj csak ki szőlőt kapálni. De esernyőt vigyél magaddal!...

- Figyelj haver! Ha még egyszer melléütsz azzal a kalapáccsal, hát én leszállok innét, és szétrúgom a hátsódat! Uram, bocsáss meg neki, mert bal kezes a szerencsétlen...

Hirtelen egy sokágú villám cikázott át a sötétségen, és hatalmas csattanással vágott bele a legközelebbi szemeteskukába.

- Legközelebb jobban célok ám! - álmodta hangosan Józsi, és erre felriadt.

Kihúzta fejét a kiürült mosóporos dobozból, és az égre nézett. Aztán meg maga mögé...aztán meg maga alá...végül tekintete a szemeteskuka melletti óriásplakáton akadt fenn: "A mennyország jobban teljesít!"

- Még mindíg alszom! - dideregte bele az ébredő hajnali fénybe, aztán hirtelen tényleg felébredt.

Már nem volt egyedül...

A kedvenc kukája mellett egy valószínűtlenül gyönyörű tünemény lebegett.

A felkelő nap vörös-arany fénybe burkolta a hófehér ruhás tündérkét. Göndör ezüst hajfürtjei finoman táncoltak az ébredő szellő ujjai alatt.

Alig látható szárnyacskáival belekavart a hideg levegőbe, lábai lassan elérték az aszfaltot.

- Szia! Éhes vagyok...adj valamit enni, kérlek! - mondta, és leült a járdára.

- Adnék, ha volna...eredj a dolgodra! - morogta az angyal.

- De hiszen ott van a zsebedben! Na, add már ide!

Józsi belekotort diszkréten mocskos kabátja elegánsan félig leszakadt, lyukas zsebébe...és előhúzott belőle egy érettnek tűnő körtét.

- Hát aztán nono! - vigyorodott el - jobb lenne, ha már lefőzték volna! De hát, ha már... -

És maga sem értette, hogy miért, de a gyerek kezébe nyomta a gyümölcsöt.

A tündérke szépen beleharapott a körtébe.

Az angyal csak nézte, hogyan eszik, és közben elködösült agya rejtett bugyraiban turkált. Valahol már látta ezeket a fürtöket...de hol?

A lány végzett az evéssel. Az angyalhoz lépett, és hirtelen mozdulattal átkarolta a nyakát.

Józsi szíve azonnal forró lett. Olyan erővel hatolt belé valami feszítő tűz, hogy azt hitte, ez a halál.

De nem halt meg. Sőt...

Zsibbadó szárnyai sürgető vágyat kavartak fejében.

- Repülni...repülni újra...

Szürke tollai kifehéredtek. Zavaros szemei megteltek fénnyel.

- Te vagy az?...- kérdezte a lányt.

- Igen, Apa. Én vagyok az. Holdacska...

Józsi gyorsan levakarta magáról az ölelő kezecskéket.

- Na jól van, Popsis Mari, most már térj magadhoz! Szórakozz a Bankos családdal! Hazajöttél?

A kislány sértődötten megrázta édesnemes fürtjeit, és a nyakában lógó emberbőr szütyőcskébe kotort.

Egy határozott rántással előhúzott belőle egy ütött-kopott, de hajdan jobb napokat is látott, fekete harisnyába bújtatott, arany csengettyűsorral díszített cirokseprűt.

- A jó büdös francba, még mindig nem adtam be a szervizbe! - morogta gyorsan serkenő kifent magyar bajusza alatt félhangosan, majd tovább kotorászott.

Hirtelen feljajdult, és kirántotta kezét a zacskóból.

Mutatóujja hegyét egy jól megtermett, szivárványszínekben pompázó, gyöngyvirágillatú tintát fröcskölő gumidenevér harapta kellő ügybuzgalommal.

Mari szertelen jókedvében Józsi fejéhez csapkodta a ritka nagy állatot, és vidáman rikkantotta:

- Hason ló a hason lóval. Ez ám a homeopátia!

A denevér megérezte a kínálkozó lehetőséget - és Józsi disztingváltnak csak némi részrehajlással nevezhető lehelletét -, tehát azonnal a helyzetből fakadó előnyök érvényesítésének mezejére cselekedett. Elengedte a feketébe hajló, krumplicukorizű mutatóujjat, és az angyal hasonló színű és állagú, erősen sajtszagot árasztó fülcimpájára helyezte át pozícióját.

Ettől aztán rögtön álomra szenderült.

- Na, én se veszek többet szárnyas betétet! - visította a mostanra kislánynak már csak erősen becézve hívható látomás, és végre kirántotta a tarsolyából, amit olyan ügybuzgalommal keresett - egy átlagos külsejű, de rejtett belső értékekkel rendelkező varázspálcát.

Gyors mozdulatokkal egy-két varázskört írt le iszonytatóvá rendeződött frizurája környékén, de a helyzet csak rosszabbodott ettől.

Ott állt a járdán Popsis Mária, a nyugdíjas boszorkány, teljes irtózatos pompájában, önmagától is visszahőkölve...

Ott állt Mari a járdán, de bárcsak ne tette volna…

Gubancos haját lobogtatta a keleti szél. Lobogtatta, lobogtatta, aztán egyszer csak huss…elrepült vele.

-  Már úgyis meguntam – vigyorgott a némi jószándékkal azért nőnek nevezhető jelenés, betekintést nyújtva tűzpirosra rúzsozott ajkai mögé.

A fogai legalább szépek voltak. Mind a három.

Testét angol szabású, valaha mélykékre festett kosztüm tépett maradványai borították, hóna alatt egy papagájfejet formázó nyelű esernyőt szorongatott. Lábai előtt a járdán egy rongyszőnyeg táska hevert, zipzárral titkosított belsejéből egy gyerekméretű kézfej és néhány  szőke hajtincs lógott ki.

Mari időnként kedvesen bele-belerúgott, amitől a táska nyöszörögni kezdett.

-  Egy kis nyugdíj-kiegészítés… - magyarázta a boszi sietve, bár ez senkit se érdekelt.

Viszont a lába, amivel rúgott…na, az nem tűri már a nyomdafestéket!

Józsi megbabonázva nézte, majd a kukák közé hányt egy kicsit, aztán újra nézte…aztán becsukta szemeit egy kis időre, aztán kinyitotta…de a helyzet cseppet sem javult.

- Ezt aztán már nem bírom józanul! – gondolta kicsit hangosabban a kelleténél, és előrántotta belső zsebének rejtekéből a vészhelyzetekre félretett pálinkásüveget.

Derekasan meghúzta, aztán így szólt kínzójához:

- Na, ha már itt vagy, Mari, gyere, igyál egyet! attól legalább elalszol…

Leültek a járdára, és felváltva inni kezdtek.

- No, de tulajdonképpen… - bizalmaskodott Józsi.

- Hazagyüttem – szipogott Mari, bár erre Józsi magától is rájött – hiába…mióta a Fazekas Harry lett a miniszterelnök, nem üzlet már Angliában boszorkánynak lenni. Meg amúgy is… Március!!!

- Hülye vagy, mint régen, Marikám, de hát, ugye, ez nálad alapjárat. Hát odakint nem járt Neked magyar újság?

- Dehiszen! Azér is vagyok itten! Megyek hónapra tapsikálni nyócér! Nincs egy tisztább kokárdád tizenhatodikáig?

- Túrjál magadnak egyet! – döntötte rá a kukák tartalmát a „nőre” Józsi.

- Neked nem is kell?

- Én belül hordom. – fénylett fel egy pillanatra az angyal.

Ennek hallatán az egyik gyűrött újságról integető nyakkendős, de nem úriember-fotó szeme szúrósan szikrázni kezdett. Józsi persze azonnal levizelte, mire a papír lángra lobbant, és gyorsan semmivé vált.

- Hiába, aki egyszer már szent volt… - bólintott elismerően Mari, és elaludt.

Erre a váratlannak éppen nem nevezhető fordulatra aztán az angyal is szárnyai alá dugta a fejét.

Igen, március lett hirtelen. És szakadni kezdett a hó…

Józsi egészen összegömbölyödött a hótakaró alatt, és teljesen felkészületlenül álmodni kezdett.

Egy hideg hajnali tópartot álmodott magának, ahol valami nagyon büdös szél fújt ritmikusan a jobboldali fülébe. Minden egyéb mozdulatlan volt, és - mint egy kifestetlen kifestőkönyvben - mindennek csak a körvonalai látszottak.

Hirtelen a nagy semmiből megjelent a szintén erre a szürreális világra száműzött festő barátjának óvatlan szelleme.
- Na, majd én kifestem Neked!

És a festő festett. És lassan megtelt fénnyel az üres táj, és mozdult a nádas, hullámzott a víz, sütött a nap...

- Csak ne narancssárgára, kérlek! - akart könyörögni Józsi, de szükségtelenül, mert a festő úgyis tudta.

- Festek Neked orgonát! - szánta el magát az amúgy János névre hallgató angyal, és ezt azonnal meg is tette, de a lila fényözönt újra és újra belepte a márciusi hó.

Józsi az orgonához lépett, leült mellé, és mit sem sejtve játszani kezdett rajta.

- Jaj, ne húzd a nótámat! - visította Mari, és irdatlanra sikerült tyúkszemével belepislogott Józsi álmába, ahol azonnal meglátta szerencsétlen Jánost.
- Engem fess le! Lilára jó lesz! - furulyázta édes-savanyúan János fagyott fülébe, és ledobta magáról szakadt gönceit.

Na, erre persze egy hatalmas sikollyal a Főnök véget vetett a Világnak, és Józsi felébredt.

Mari is álmodott.

Álmában egy frissen felavatott amfiteátrum lelátóján ült...azaz, csak ült volna, ha lett volna ülőhely...

De hát nem volt. Sőt még lelátó sem volt, csak állványzat.

Az állványokon körben pálinkaszagú angyalok ültek, kezük ügyében nektáros doboz, wécépapír-guriga, metrófogantyú, rohadt paradicsom, záptojás, döglött macska különböző állagban és színekben, és egyéb, röptetésre alkalmas kellék.

Az amfiteátrum közepén, az éppen csak serkenő pázsiton néhány lefüggönyzött szavazófülke állt, egyelőre érintetlenül.

Mari mellett Józsi bóbiskolt, kezében csúzlival.

Hirtelen egy pufók kölyökangyal tűnt fel az állványok között. Alacsonyan repült, nyakába kis asztalkát akasztott.

- Tessék, tessék! A töki, a szotyi...petárdát tessék...friss a kézigránát...a töki, a szotyi...tessék, tessék!... - rikoltozta repedtfazék hangon.

Józsi felriadt a hangra. Egy csapágygolyóval megtöltötte csúzliját, megcélozta a kis tollast, és lőtt.

Az angyalka hördült egyet, és az állványzat tövénél elszórva heverő malteros vödrök, talicskák és betonkeverők közé zuhant.

Az angyalok kara zúgolódni kezdett.

- Elkezdjük...elkezdjük...elkezdjük! - zengett a kórus egyre hangosabban.

Végül lenn a küzdőtéren megjelent az öt bíró - piros, narancssárga, zöld, és teljesen más színű mezben.

És elkezdődött...

Hosszú sorokban érkeztek az angyalok. Ahogy egyesével beléptek a fülkékbe, felzúgott a nézőtér.

- Hajrá Szegfű!

- Le a Naranccsal!

- Fúj, Ződek!

És csak úgy röpködtek a macskák, a paradicsomok és egyéb, röptetésre alkalmas tárgyak.

Józsi is egészen felébredt már.

- Jók vagytok, Kékek! - ordította magától értetődően.

- Hiszen olyanok nincsenek is! - rúgta oldalba lágyan Mari.

- Hát nem mindegy? - borult a vállára Józsi - ez az egész úgyis csak... zsákbameccske!

Mire Mari végre magához tért, narancssárga pizsamájában éppen kelt fel a Nap.

- Azannya! - sziszegte Józsi, és gyorsan feltette frissen újított vörös szemüvegét.

- Na, ez is gáz! - sóhajtott divatosan.

- Miér' nem a másikat hordod - somfordált Mari - hiszen az a jobbik!

- Verje meg a devla, azzal se látom a jövőt! - Vonakodott az angyal, aztán hirtelen arrébb masírozott Mari mellől.

- Rá se ránts Józsikám, ez most má' jó darabig így lesz! - terítette ki kártyáit a förtelmes szűzlány - Elempé ma reggel?

- Hát még azt se... - törte a magyart Józsi - na, majd 4Kó!

Aztán rá se rittyentettek.

- Legalább a hajnal a régi! - vakarta meg később valahol az angyal.

- Ja - böffentette a boszi - máma se eszünk semmit.

Józsi nyakig elbújt a holnapi újságban.

- Nini! - rikkantott ki belőle kisvártatva - Szertartás lesz a Titkos Kertben! Meghallgatjuk a Fuvolást?

- Kicsodát? - árulta el magát Mari.

- Hát a Fuvolást! Tudod, aki minden csövet megfúj...

- Akkor biztos ő fújta meg a járókeretemet!

- Hülye vagy már megszokásból! Hát nem emlékszel a Fuvolásra? Együtt jöttünk át a Dimenziókapun!!

- Emlékszem hát! Hiszen ő a Felhőjáró. Engem egyszer meg is idézett!

- De hiszen Mari! Te nem is vagy tündér!

- Hát nem. De bálnának jó vagyok!

Na, ebben maradtak...

Hallgattak egy sort.

Józsi csak úgy magától. Marit nyilvánvalóan az angyal szorosan szájára tapasztott keze akadályozta kissé a véleménynyilvánításban. De aztán harapott...

- Na, Te is, fiam, Mari! Hát beleharapsz a körtét adó kézbe? Hogy vinne el a nyugati szél! - dicsérte meg az angyal.

Mari beleszagolt az aktuális légmozgásba.

- Na, azt várhatod, hogy ez megforduljon!

Ezen aztán majdnem elgondolkodtak. De legalább csend lett megint.

Aztán Marinak eljött a muszáj:

- Különben is... a csutkát visszaadtam!

- Persze - hányta el magát az angyal - miután kijött alul...

- Nicsak! - mutatott az égre Mari - vársz valakit hazulról?

A felhők közül iszonyatos sebességgel közeledett egy piszkosfehér tollcsomó. Mire az angyal pislantott egyet az egyik kukába, a csomag már be is csapódott a kiürült pálinkás üvegek közé, miután lepattant Mari örjítő mosolyáról.

- Angyalka! - köpte tenyerébe maradék fogait a boszi.

- Angyalka ám a nénikéd se! - bíztatta Józsi - Mondtam már ma reggel is kétszer: nem mind angyal, ami tollik!

- Hát akkó meg, mi a dezső ez? - rugdosta lágyan a tollast Mari - nem látom egészen!

- Persze! Mert már megint a szemedbe lóg az egód! Na de majd estére megnyirbálom! Ez itt meg - galambposta!

Józsi letekerte a galamb lábáról a papírszalagot.

A levélben csak ennyi állt:

"- Na, mi lesz már?"

- Hát én azt honnan a fenéből...! - morogta az angyal, miközben megkopasztotta, és nyársra húzta a postást - pedig hát van egy kis sütnivalóm!

- Ha madarat tolláról, akkor embert kabátjáról? - hülyült meg egészen Mari - a Főnök írt?

- Dehogy! - legyintett le két verebet Józsi - Jehova bácsi...

- Ajaj! Biztos locsolkodna... megvan még a bárka?

- Eltüzeltem - piritotta a galambot Józsi - bújjunk el!

- Tudok egy helyet! - reménykedett a boszi.

- A nagy francot! A plázába! - csámcsogott az angyal - Ott mindig elveszek!

- Na oda én aztán nem! Az a Nyugati szél...

- Mámeg minek örülsz? Az csak a metró!

Na, hirtelen többször is elindultak.

Ennek ellenére egyszer csak bementek a forgóajtón kétszer.

- Szia, Popsis! - ugrott rá Mari vállára egy nagy lila macska.

- Nahát, Cicuka! Vettél kolbászt? - tápászkodott felfelé a boszi.

- Francokat. Felmondok! - dorombolt a dög - plázakandúr leszek!

- Plázakandúr? Hát az meg? - fogta kétmarokra a macska kifent magyar bajuszát Józsi.

- Senkinek semmit - karmolta képen Marit Cicuka - egész nap alszok, ződeket beszélek közben, és elköltöm az összes pénzedet mindenféle kacatra!

- Én meg azt hittem, hogy az a Politikus!

- Mert hülye vagy, azért! - alapított szavalókórust iziben az angyal és a macska.

Aztán elvegyültek a kínai kaják között.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése