A világítótorony magányosan állt a tenger partján.
Volt ugyan néhány ház a közelében, de egyik sem nézett fel rá, nem törődött vele.
A torony tehát magányos volt. Magányosan tette a dolgát.
Világított a sötétben. Világított, mert erre született. Világított, pedig senki sohasem köszönte meg, sőt azt sem tudta, hogy hasznát vette a valaki egyáltalán a fényének. Csak világított, mert sötét volt.
A tengert járó hajók látták a fényt. Az egyetlen fényszilánkot, amely vezette őket a viharos éjszakákon. Nélküle elvesztek volna, vagy összetörték volna magukat az éles sziklákon.
De soha nem köszönték meg a világítótoronynak a fényt. Ami azt illeti, nem is tudták, honnét jön a fény.
A világítótorony világított. Egyedül. Nem laktak, nem születtek és nem haltak meg benne emberek. Nem őröltek benne búzát. Nem építettek benne hajókat.
Ő csak világított. Mert ő volt a világítótorony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése