(N)agytakarítás

Bizony, az agyadat ugyanúgy kell takarítanod, mint a lakásodat!
Ráadásul ugyanolyan gyakran!
Életünk során összeszedett, dédelgetett félelmeink… a média által belénk gyömöszölt idétlen, körmönfont hazugságok…embertársaink “segítő” szándékú, kéretlenül ránk zúdított igazságai…és még sorolhatnám…
Na, ezek szépen megakadályozzák, hogy haladjunk az – életünk ritka ihletett pillanataiban megálmodott, vagy csak spontán módon megmutatkozó – utunkon.
Hát bizony, ezért kell naponta (!) egyrészt meditálni – vagy bambulni, igazi zenét hallgatni, a természetben “létezni” gondolattalanul, kinek-kinek ízlése szerint -, másrészt ezért kell az agyunkat lomtalanítani.
Hogyan lomtalanít az ember gyereke? Először is kinyitja a szekrényajtót, és belenéz, majd elborzad, és szépen becsukja a szekrényajtót…aztán, mikor lélekben már felkészült rá, újra kinyitja a szekrényajtót, és egyenként kiszedi a holmikat.
Mindegyiket szépen, szeretettel kézbe veszi, végiggondolja, hogy hogyan szolgálta őt az a dolog eddigi utazása során, majd eldönti, hogy a továbbiakban szüksége van-e még rá, kell-e még neki.
Ha nem, akkor megáldja a dolgot, megköszöni neki az eddigi szolgálatot, és útjára bocsátja. És nem, ismétlem: NEM mondja azt, hogy: “- Hátha jó lesz még valamire!”
:-)
Ha kell még, akkor megáldja a dolgot, megköszöni neki az eddigi szolgálatot, és elhelyezi őt valahol a személyes terében, jól látható helyen, hogy tudja majd, hol találja, mikor szüksége lesz rá.
Ez a “kinyitom a szekrényajtót” – ez a meditáció. Illetve – ez is meditáció.
Tehát nyisd ki a “szekrényt”, vedd sorra a gondolataidat… és a többit már tudod!